ERDÉLYI SZÓSZÉKEK

Oltárok, szószékek: az ég bútorai.
„Kiálts tele torokból, meg ne szûnjél, mint harsona emeld fel hangodat” – biztat az írott tábla egyik XVIII. századi szószékünkön, találóan mutatva rá a katedrák rendeltetésére.
A templom belsõ terében központi, kiemelt helyre volt szükség a szent könyvek igéi, bibliai részletek fölolvasásához. Látni és hallani kívánta az igehirdetõt a gyülekezet. Ez az igény alakította ki már kezdetben a prédikáló székek különbözõ fajtáit. Az ókeresztényeknél valószínûleg mozgatható katedrát, talapzatot használtak. A zsinagógában díszesen kiképzett építmény szolgált a tóra fölolvasásához. A románkori bazilikában a szentély és hajó találkozásánál már megjelent a prédikáló szék, amelyhez lépcsõk vezettek fel. A keresztény vallás szertartásrendjében azután már az oltár lett a liturgiai központ.
A reformáció a templombelsõk évszázados hagyományát, kanonikus rendjét változtatta meg. „A hirtelen kálvinistává lett nép minden okoskodás nélkül alakította át egyházát új vallásának és a maga természetének megfelelõen. A templomok máról holnapra katolikusból reformátusok lettek: csak a kereszt helyébe tették fel a gombot, az oltárt, szentségtartót és képeket kidobták, a freskókat lekaparták vagy bemeszelték.” Az erdélyi díszítõkedv nem tûrte a teljesen kopár, fehér templombelsõket, ezért jelentek meg bennük a karzat- és mennyezetfestmények, a kézimunkák és a díszített szószékek. Így látta és mutatta be a történteket lendületes szépírói eszközeivel az erdélyi szellemiséget oly mélyen ismerõ Kós Károly. (Kalotaszeg. Kvár. , 1932. , 150. 1.)
Kiemelt fontosságú tehát a prédikáló szék a protestáns templomokban. Gyülekezetéhez innen szól a lelkész, erre irányul az egész figyelem. A katedra és az úrasztal együttese alkotja a központi teret, a templom belsõ súly­pontját, a téralakító kompozíciós tengelyek fókuszát.
A katolikus egyház az újabbkori szertartásbeli változások után is megõrizte hagyományos liturgikus terét, az oltárt és az oltárasztalt befogadó szentélyt.
A prédikáló székek anyaga fa, tégla vagy kõ.
A fából készült katedrák díszítése a faragás vagy festés. Ennek gyönyörû példái várnak föltárásra Kalotaszegen vagy szerte Székelyföldön és a Mezõségen.
Kisebb anyagi lehetõségekkel bíró gyülekezetek téglából rakott szószékeket emeltek, melyeknek fehérre meszelt felülete kellemes hátteret biztosított a színes varrottasoknak, terítõknek.
A kõkatedrák mészkõbõl, ritkábban homokkõbõl vagy márványból készültek, rendszerint kehely formájú alapszerkezettel.
Széles, több regiszterbõl álló alapon nyugszik a keskenyebb, gyakran középen, a kehely gombjára emlékeztetõ, párkánnyal megosztott tartóelem. Ezen áll, a templom padozata fölött száz-százhúsz centiméter magasságban, a kõtáblákból rendszerint nyolcszög alakban kialakított szószékkosár. Mellvédjének körbefutó, vízszintes lezárása biblia, énekeskönyv elhelyezésére szolgál. Ez a kiugró, szépen tagolt párkány zárja le a kompozíciót. Öt (ritkábban hat vagy hét) függõleges kõlapból kialakított szószékmellvéd írott táblája a fõnézet tengelyében áll. A korai katedráknál és a szász vidékek templomainak szószékeinél gyakran hiányzik a feliratos tábla. A vésett írás rendszerint a megrendelõk, egyházi személyek, kurátorok nevét és a kivitelezés dátumát örökíti meg. Nemesi, fõúri rendelés esetén a tábla felsõ mezejében egyéni vagy kettõs faragott-festett családi címer és a nevek kezdõbetûi utalnak a kegyes adakozókra. Nem ritkán a megrendelésre vonatkozó adatok helyett bibliai idézetek töltik ki a szószékkosár két-három feliratos lapját.
A függõleges táblákat faragás, vésés ékesíti, a szépen komponált virágornamentika gyakran a tartószerkezeteken folytatódik, kiemelve annak térbeli formáját. Díszített kõkorlátot is kap olykor a szószékhez fölvezetõ lépcsõ.
A katedra két részbõl áll: a kiemelt szószékkosárból és az ernyõsen föléje függesztett szószékkoronából. Ez utóbbi, mint valami baldachin, zárja le a templomtérben magasodó prédikáló helyet. A szószékkorona díszítõ, térhatároló szerepe mellett akusztikai célokat is szolgál, hangvetõként mûködik. Hagyományos anyaga fa; formája – nevének megfelelõen – általában korona alakú, tetején vallási szimbólumokkal. Ilyen jelképek a reformátusoknál a gyermekeit tápláló pelikán, a kakas, a gomb vagy csillag, a katolikusoknál a Krisztust megtestesítõ bárány, a kereszt vagy angyal. A szószékkorona díszesen festett, faragott, sokszor hajlított, bonyolult minták szerint kivágott deszkaszerkezet. Erdély-szerte nagyszerû példáit találjuk, gyakran neves mesterek alkotásait (Kalotaszegen például Umling Lõrinc és fia vagy Asztalos Boka János és mások munkáit). Fölmérésük, számbavételük szintén kutatói feladat.
Az osztrák hatalommal, az ellenreformációval szembeszegülõ erdélyi szellem a XVIII. században teremtette meg az igehirdetõ katedrák legegyénibb és mûvészi megformáltságukban legérettebb darabjait.
Erdélynek a barokk korban is továbbélõ stílusa a virágos reneszánsz.
A késõ gótika naturalisztikus ábrázolásmódjával szemben ezt a lényegében észak­olasz eredetû ornamentikát a megkomponáltság, a stilizáltság jellemzi. Motívumai függetlenek a természeti mintaképtõl, vonalvezetésének ritmusa, szimmetriája ellentétes a természet rendjével. Az erdélyi népmûvészet meseszerû, játékos mintái csodálatos egységbe ötvözõdnek a klasszikus eredetû, stilizált ornamentikával. Ez a díszítésmód könnyen felismerhetõ, más stílussal össze nem téveszthetõ. A stilizált virágból, mint fõmotívumból induló és abba visszatérõ levélformák, levélszárak, indák változatos, ritmusos vonalvezetése igen hangulatos, finom vonaljátékhoz vezet. Ez tölti ki a jól meghatározott, mértani szabályossággal keretezett mezõt minden díszítésre váró felületen: a szószékkosár kõtábláin, a lábazattagozatokon, ajtó és ablakkereteken, famennyezetek kazettáin, pad- vagy karzatmellvédeken.
A virágmintás reneszánsz stílus Erdélyben a kolozsvári Farkas utcai templom szószékével kezdõdik. Ez a monumentális gótikus épület romjaiból épült újra I. Rákóczi György fejedelem idején. Helyreállítása évében, 1646-ban készült el a ma is eredeti pompá­játõrzõ, mívesen faragott reneszánsz szószéke, két kõfaragó mester közös alkotása. Az elsõnek tulajdonítható a szószék fölépítése, olaszos tagolása, a katedra kosarának díszes kerete és a talpazat dombormûves virágdíszítése. Ezeket a részeket lapos faragás, rajzszerû mintázás, egyenletes térkitöltés jellemzi. Igen szép, nemes vonalú virágdíszei finoman stilizáltak. Másik mestere készítette a hatszögû szószékkosár függõleges kõlapjait kitöltõ alabástrom faragványokat. Ezek gyümölcsfüzérei, vázából kinyúló virágcsokrai és egyéb díszítõmotívumai hangsúlyosan plasztikus hatásúak. Ez utóbbi mesternek mûvészi fölfogása erõsen eltér társáétól; motívumkezelésében több a naturalizmus, formái kiemelkednek a felületbõl, már barokkosak, a térkitöltés zsúfolt. Ebben a jelentõs mûben azonban nem az eltérés hangsúlyozódik, hanem a kialakított összhang, melyet szépen emel ki a mélytónusú, változatos árnyalatú, nemes patinát adó festés.
Korai reneszánsz ízlésben készültek a fogarasi és alsócsernátoni kõszószékek. A különleges, részben áttört díszítésû fogarasi katedra a XVII. század végén készülhetett. Akantuszlevél ornamentikája barokkosan gazdag, mély faragásban jelenik meg, teljesen kitölti a mellvéd keretezetlen tábláit és a körbefutó párkánytagozatokat. Talpazata egyszerû, simavonalú, függõleges osztásai levéldíszesek. Lépcsõkorlátja szintén díszített. Az áttört rozettaformát idézõ központi motívumot ívesen fogják közre a levelekkel, virágokkal díszített hajlékony indák. Dús ornamentikájának vonalvezetése még nem éri el azt a tiszta kompozíciót, mely késõbb Sipos Dávid alkotásainak sajátja. A gazdagon díszített táblák szinte egybeolvadnak, az egész szószékkosár mintegy csipketömbként jelenik meg.
Az erdélyi faragott kõszószékek törzsanyagát képezik Sipos Dávid alkotásai. Példamutató katedráinak kõlapjain egységes egésszé varázsolta a virágos reneszánsz ismert díszítõmotívumait, s azokat új elemekkel gazdagítva teremtett szintézist. Tökéletességig fejlesztett kompozícióival s könnyed, lendületes, játékos vonalvezetésével, az alkalmazott ornamentika összefogottságával stílust teremtett, utat nyitott. Kehely alakú, rendszerint öttáblás, mészkõbe faragott szószékein páratlan tudással, mesterségbeli hozzáértéssel vezette virágindáit, dinamikus szimmetriában töltve ki velük a szépen keretezett kõtáblák mezejét. Szószéktalapzatai általában nyolcszögûek, középen a kehely gombjára emlékeztetõ osztópárkánnyal. A mezõk medalionszerû virágmotívummal, a vízszintes tagozatok folyamatosan futó levélmintával díszítettek. Ha nagyobb megrendeléseket kapott, kõfaragásának formakincsét stilizált sárkányfejekkel, gyümölcsdíszekkel bõvítette. Nyilvánvalóan a megrendelõk anyagi helyzete, társadalmi rangja határozta meg, hogy egyszerûbb vagy összetettebb díszítõformát választott. Ám bármi mellett döntött is, kõfaragását az önmagával szembeni igényesség, a finom rajzolatú vonalvezetés, a fantáziadús komponálás és a biztos vésés jellemzi. Kõszószékei rendszerint feliratosak, egy-egy bibliai igét, s a megrendelõk nevét tartalmazzák. Erdélyi nemes családok, az adományozók címerei díszítik gyakran a központi helyezésû kõtáblákat. Sipos nagy jártassága a címerfaragásban világi munkáin is megmutatkozik. Jól példázzák ezt kolozsvári, magyargyerõ­monostori, erdõszentgyörgyi, szamos­új­vári alkotásai. Megrendelõi, foglalkoztatói voltak Erdély történelmi nevû fõúri családjai, a Wesselényiek, Rhé­deyek (hadadi, hadadnádasdi, erdõ­szentgyörgyi katedrák), a Bánffyak (Bonchida), a Gyerõffiek illetve a Kemény család (címerük a magyargyerõ­monostori református templom cintermének falában). Rokonok, barátok ajánlhatták egymásnak a kiváló mestert a különbözõ munkák elvégzésére. Ezt látszanak bizonyítani az azonos családnevek a faragott szószéktáblákon. A magyargyerõ­mo­nos­tori szószéket Kabos Ferenc és Szodorai Anna rendelte meg tõle 1752-ben. Az árpástói katedrát felirata szerint Kabos Ferenc özvegye, árva Szodorai Anna csináltatta. Meggyõzõ e tekintetben az erdõcsinádi református templom katedrájának felirata: „tsináltatta Isten ditsõségére tekintetes, nemzetes Erdõtsinádi Szutsáki Ferentz kedves élete párjával, tekintetes, nemzetes M. Gyerõmonostori Kabos Klárával” (1761). A katedrák többsége erdélyi birtokos kisnemesek donációja volt.

Dr. B. Murádin Katalin
Kolozsvár

VISSZA A FÕOLDALRA .........ELÕZÕ OLDAL