Csomafáy Ferenc

Berkeczy László 1925-2009

Eschwegeben, Németországban 84 éves korában örök álomra hajtotta fejét Berkeczy László szobrászművész. Mint minden valódi művész szeretett álmodni, szerette álmait megvalósítani. Az, hogy mennyi sikerült az álmok megvalósításból az rajta kívül a körülményeken is múlott.
Csíkszeredában született. Édesapja, Berkeczy Árpád, jó barátságban volt Nagy Imrével, a csíkszeredaiak méltán híres festőművészével, aki észrevette, hogy barátjának fia tehetséges, mert rendkívül jól rajzolt. Talán Ő lehetett az, aki annak idején, miután az ifjú a csíkszeredai tanítóképzőben tanult és diplomázott, azt javasolta, jelentkezzen a bukaresti Képzőművészeti Akadémiára. Egyedüli magyarként kezdte az első évet, ami egyáltalán nem zavarta, ugyanis gyakorlatilag minden percét rajzolással töltötte. Zsebpénze kiegészítéseként vendéglőkben krokizott és megjelent egy grafikája is a Proletár Fiú c. magyar lapban. Kedvenc tanára a Román Akadémia tagjaként is ismert Jean Alexandru Steriadi (1888-1956) volt.
Kovács Zoltán, egy a bukaresti Képzőművészeti Akadémián tett látogatásakor, látva Berkeczy munkáit, arra bíztatta, hogy a másodévet folytassa a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Bereczky a kérést elfogadta és tanulmányait Kolozsváron folytatta, ahol megismerkedett tanárával, Balaskó Nándorral, aki később mestere és legjobb barátja lett.
Ennek az ismeretségnek köszönhető, hogy harmadéven átiratkozik a szobrász szakra, ahol Szervátiusz Jenő ismerteti meg vele a szobrászat alapjait. Művészettörténet tanára Szabédi László. Ebben az időben a kolozsvári főiskolán tanít felfedezője, Nagy Imre is.
A főiskola elvégzése után a Dés melletti Rettegre kerül, rajztanárnak, ahol az egyik kolléganőjével családot alapít és fia születik. Talán ez sarkalja arra, hogy a kolozsvári Porcelán gyár kreáció és dekoratív részlegén munkát vállaljon. Ugyanis ezzel az állással kolozsvári lakás is járt.
Ezekben az években a kolozsvári művészek krémje dolgozott ezen a részlegen. Ennek volt köszönhető, többek között, a gyár jelentős nemzetközi tekintélye.
A művészeti életben ez volt az az időszak, amikor "dühöngött" a "szocreál", amely nagyon messze állt Berkeczy László gondolkodásától, ízlés világától. Laci nem volt az az ember, aki könnyen megalkudott. Neki megvolt a saját baráti köre, művészi elképzelései, egyenes gerince - mely nem volt hajlékony -, és egy nagyon jellegzetes humora, mely munkáiban tükröződött. Ám a "szocreál" elvárásokat nem tudta kellőképpen művészi formában visszaadni. Ez az "elvtársak" szemében nagy hiba volt, és ezért művészete nem teljesedhetett. Mint a gyár alkalmazottja ment nyugdíjba.
Az ekkor már mérnök fia, feleségével együtt, úgy döntött, hogy elég volt az "aranykorból", és benyújtották az országból való végleges kitelepedési kérelmüket, amit meg is kaptak. Berkeczy László is elvágyott innen. Követte fiát. Eschwegeben telepedett le.
Idéznék egy hozzám írt leveléből: "65. életévem kellett megérnem, hogy legyen egy műtermem." Ebben a gyönyörű kilátással bíró műteremben, melyben úgy érezte magát, mintha a Hargita alján lenne, számítógép által vezérelt égetőkemencéje volt. Itt készültek művészi értéket hordozó kerámiái.
Többször meglátogatta Kasselben a múzeumot, gyönyörködve Rembrandt, Rubens, Breughel, Holbein stb. műveiben. 1992-ben tagja lett az ottani művészegyesületnek.
Több nagysikerű kiállítása volt nem csak Németországban, de Svájcban is.
A siker nem kábította el. Megmaradt annak a szerény, visszahúzódó művésznek, aki sajátosan tudta szemlélni az őt körülvevő világot, meglátva azt a jellegzetes szépet, érdekeset, groteszket, ami erre a világra jellemző. Eredeti humorát, szülőföldje iránti vonzódását megtartotta. Haza gondolt, amikor ezt írta: "Körül vagyok véve a világ legjobb söreivel, de én mégis úgy innék egy pohár hazai ásványvizet." Ezt az ásványvizet minden bizonnyal szívesen fogyasztaná el olyan jó barátai, művészkollégái társaságában mint Macskássy József, Nagy Páll, Túros László, Benczédi Sándor, Györkös-Mányi Albert, Maszelka János, Vernes András … és még nagyon sokan mások. Olyanok akiket mind az örök csend, vesz már körül.
Mi kevesebben lettünk egy alkotó művésszel.

Pihenjen békével!